Az avar íj

Az avarok a hunok után újra visszatértek a szimmetrikus visszacsapó íjakhoz. Az erős hun íjakra válaszul megjelentek az erős páncélok (merev lemezpáncélok, kezdeti, gyűrűkből font láncingek). A páncélzat erősödésére válaszul az avar íjak és nyílhegyek még erőteljesebbek lettek, mint őseik. Méretileg nem történt számottevő változás. A szarvak leajzva, a szárnyak pedig kifeszített állapotban hajlítottak. Ez a forma rejti az erejének titkát.

A magyar íj

Régészeti leletek alapján igen jól ismerjük a magyar íjat. A magyar íj képes volt elröpíteni a vesszőt 200-250 méterig. A kovácsoltvas láncinget könnyedén átütötte a megfelelő heggyel ellátott nyílvessző. Őseink tudatosan válogattak a nyílvesszők között attól függően milyen feladatra szánták őket. Célzott lövéseket adtak le nagy távolságokra (50-80 méter) is. Az átlag erősségű íj az ősmagyaroknál 50-70 font (mai mértékegység) között lehetett, ez bőven elegendő volt a leírtak elérésére.

Őseink nem lettek volna képesek évszázadokon át, rettegésben tartani Európát, ha 30-40 fontos íjakat használnak. A 40-45 fontos íjak egy láncinget posztóvérttel együtt csupán 2-3 cm-re ütnek át. Az ilyen sérülések nem elegendőek egy ellenfél leterítéséhez. Az íj szarvai leajzva nem hajlanak annyira hátra mint az ősibb íjaknál így könnyebb szállítható. Kifeszítve viszont a szárnyak nagyon hasonlítanak a hun íjakhoz.